Jungle Damaszkusz ZDI-1016
Jungle Kukri Damaszkusz ZDI-1016
A katonai fegyverek közül leggyakrabban a Kukrit emlegetik és számos alátámasztott történet tanúskodik arról, hogy a gurkha katonák a harcok során bármit kettéhasítottak, ami az útjukba került.
Ismert, hogy a Kukrit vadászkésként is használták, valamint a dzsungelben folytatott munkálatok során is hasznát vették. A gurkha katonák olyannyira hittek a Kukri erejében, hogy magát a tigrist sem féltek vele megtámadni.
Ez a következőképpen történt: a vadász megközelítette a ragadozót és mindig a mancsára mért csapást. A vágással szinte leszelte az állat lábát vagy elvágta az ínjait. Ezt követően a tigris mozgásképtelenné vált és a vérveszteség következtében legyengült.
Amikor a gurkha megbizonyosodott arról, hogy a tigris már nem tudja felemelni sérült lábát, közelebb ment hozzá és rámérte az utolsó csapást – rendszerint fentről a nyaka mentén vagy alulról a torkára.
J.G. Woods 1886-ban megjelent „Az ember és tevékenysége” című könyvéből származó metszeten látható, ahogyan egy gurkhu görbe késével – a Kukrival megöli a tigrist. Jól kivehető a tigris sérült jobb mancsa.
A KUKRI kés DAMASZK változata – Egy késpenge, amelyet csak egy hosszúéves tapasztalatokkal rendelkező igazi MESTER képes elkészíteni. – A kés, mint művészi alkotás.
Műszaki adatok:
Teljes hossz: 410 mm
Penge hossz: 275 mm
Penge vastagság: 6 mm
Penge szélessége: 52 mm
Penge anyaga: Damaszkuszi acél ZDI-1016
Penge keménység: 58-62 HRC
Markolat anyaga: Természetes bőr
Tok: természetes bőr
KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK
Kapcsolat
Dobó István Alapítvány EUROPE
3300 Eger
Iskola u. 6/C. II/19
Mobil: +49 152 2137 6009
Email: info@dobo-istvan.com
Dobó István Alapítvány
Dobóruska 78
076 77 Dobóruszka
Mobil: +421 911 555 909
Email: info@dobo-istvan.com